Fesztivál a pálinka és a népi gasztronómia jegyében
A hangulat várhatóan délután 2 körül hág a tetőpontjára ugyanis várhatóan 14:30-kor kezdődik a HoldViola koncertje. A programok már délelőtt elkezdődnek, de az ismertebb együttesek koncertjei kora délutántól kerülnek sorra.

Mivel idén a nagy színpad mellett egy kisebbet is felállítanak, a fellépők száma megduplázódik. Tavaly hozzávetőlegesen 11 ezer látogatója volt a fesztiválon, idén ez a szám várhatóan 12-13 ezerre emelkedik. Erre minden esély megvan, hiszen az időjósok verőfényes, igazi nyári meleget ígérnek szeptember negyedikére.
A Zsindelyes ebben az évben is gondoskodik szenzációkról, több rekordkísérletet is végrehajtanak a fesztiválon. Egyrészt almából és meggyből egy 10 ezer adagos Zsindelyes kompótot készítenek, pálinkával és fűszerekkel ízesítve. Ezt a kompótot a fesztivál vendégei helyben el is fogyasztják. A másik rekord pedig az Együtt éneklés világrekordja lesz, amelynek lényege, hogy az Érpataki Asszonykórus 12 tagja 2-3 fős váltásban csütörtök déltől énekelni kezd a fesztivál helyszínén, és a szombat délelőtti fellépésük is ebbe a programba illeszkedik. A fesztiválon egész nap énekelve sétálgatnak majd az asszonyok, majd a rendezvény végeztével kisbuszban, végig énekelve utaznak fel a September Fest-re, ahol vasárnap délben lezárják a maratoni 72 órás éneklést. Az asszonykórus május óta készül erre az attrakcióra, a gyakorláson túl a különböző fellépéseik alkalmával is erre „edzenek”. Az asszonyok azt üzenik az érdeklődőknek, hogy szívesen vennék, ha bátor jelentkezők besegítenének nekik az éneklésben.
Bővebb információ: www.zsindelyes.hu







