hirdetés
hirdetés
2012. május. 22., kedd - Júlia, Rita.

Fejleszt a pápai húsgyár

A pápai húsgyár az idén 500 millió forintos technológiai fejlesztést hajt végre –tájékoztatott Politzer József, a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója.
hirdetés

Az ügyvezető elmondta: korszerűsítik a gyártási technológiájukat, és az idei tervükben szerepel új húsüzlet nyitása is Győrben és Székesfehérváron.
A másfél évvel ezelőtt még csődeljárás alatt álló cég 2009-ben 17 milliárd forint árbevételt ért el, és mintegy 220 millió forintos nyereséget könyvelhetett el – tette hozzá az igazgató.
Közlése szerint az idei évre már 18 milliárd forintos árbevételt terveznek a húsipar kedvezőtlen helyzete, a nagy konkurencia és a világgazdasági válság ellenére. Tavaly összesen 270 ezer sertést vágtak le, az idén pedig 300 ezer levágását tervezik – mondta Politzer József, megjegyezve: öt saját telephelyükön 80-90 ezer sertést nevelnek évente.
A pápai húsüzem termékeit exportálják Japánba, az Egyesült Államokba, Dél-Koreába, Dubaiba, Oroszországba, valamint Romániába, Bulgáriába és Gibraltárra is – mondta az igazgató. Hozzáfűzte: az árbevételük 25 százaléka exportból származik. Ismertetése szerint Magyarországon 11 saját üzletükben is értékesítik a termékeiket; kilencet működtetnek Veszprém megye városaiban, egyet a fővárosban, egyet pedig Sárváron. Ezek a boltok közel 3 milliárd forintos bevételt hoznak a cégnek – mondta Politzer József.
A cégnél 1100 dolgozót foglalkoztatnak. A 2006-ban felszámolási eljárás alá került nagy múltú húsgyárat 2008 decemberében vette meg 4,5 milliárd forintos áron a Pápai Hús 1913 Kft., amely 16 százaléknyi önerőt tudott biztosítani, a kormány pedig bankgaranciát vállalt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelösszeg 80 százalékára. A projektcéget a pápai Agroprodukt Zrt., a szintén helybeli Víz- és Csatornamű Zrt., a pápai önkormányzat, valamint a menedzsmentből, a cég dolgozóiból és a beszállító sertéstenyésztőkből alakult társaság hozta létre.

 

(forrás: MTI )
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés