Eredményes év után cél a növekedés
A legnagyobb hazai sörmárka továbbra is a Borsodi
A Borsodi továbbra is fenntartja piacvezető pozícióját, a legnagyobb mennyiségben értékesített sör hazánkban. A vállalat adózás előtti eredménye elérte a 4,3 milliárd Ft-ot. A vállalat kiemelt hangsúlyt fektetett a társadalmi felelősségvállalásra, mind a fiatalkorúak alkoholfogyasztásának megelőzése, mind pedig a Bőcs környékén élőkkel folytatott társadalmi párbeszédben sikeres programokat hajtott végre.

A Borsodi Sörgyár Zrt. a nehéz piaci tényezők között 40,6 mrd Ft árbevételt realizált. A költséghatékonysági intézkedések sikeres végrehajtásának eredményeként az előző, veszteséges üzleti év után 2009-ben 4,3 mrd Ft adózás előtti eredmény ért el. A hatékonyságnövelő intézkedések elsősorban a gyártás, logisztika és egyéb folyamatok további optimalizálásával segítették elő az eredményes működést. A Borsodi Sörgyár Zrt. – felelős vállalatként működve – több területen is igyekszik tenni a társadalmi környezetért. A 2008-ban elindított 18 Igen kampányban a szülők, illetve a vendéglátásban dolgozók figyelmét igyekszik felhívni arra, hogy a sör a felnőttek itala. „Sörfőző a szomszédom” társadalmi párbeszéd programjának keretei között kiemelt hangsúlyt fektet a Bőcs környékén élőkre mind környezeti, mind szociális szempontból. 2009-ben jelentős társadalmi összefogás keretei között kezdődött el a település határában lévő 26 ha-os földterület rekultivációja.






