hirdetés
hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Élelmiszerhulladékból „zöld energia”

A SPAR Magyarország Kft. célkitűzései között szerepel, hogy 2010-ben és 2011-ben a környezetterhelés csökkentése érdekében hatékony és jövőbe mutató megoldásokat vezet be a hulladékkezelés területén is.
hirdetés

A SPAR egyik sikeres kezdő projektje – melyet az élelmiszer-kereskedelmi láncok között elsőként alkalmaz – az élelmiszer hulladékok biogáz üzemben történő hasznosítása.
A SPAR Csoport közel 400 üzletet, két logisztikai központot és egy Húsüzemet működtet. Ezekben az egységekben éves szinten 1900 tonna biológiailag lebomló hulladék képződik, melyből az újonnan bevezetett biogáz koncepció eredményeként környezetbarát ún. „zöld energiát” állítanak elő, valamint csökken a környezetbe kijutó káros anyagok mennyisége is. 


A SPAR a koncepció kidolgozásával és bevezetésével egy hulladékgazdálkodással foglalkozó külső szakértő céget, a Metro Group Asset Kft. bízta meg. A projekt első lépésenként a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai tanszéke egy tanulmányt készített az élelmiszer hulladékokból történő biogáz előállítására vonatkozólag. A kísérletek igazolták, hogy a négy kategóriába sorolt élelmiszer hulladékok – tejtermékek, húskészítmények, zsírfogók iszapja, zöld hulladékok – megfelelő előkezelést követően alkalmasak biogáz üzemben történő hasznosításra, illetve energiatermelésre. A biogáz üzem reaktoraiban lejátszódó bomlási folyamatok (fermentáció) eredményeként keletkező biogázt tisztítják, majd gázmotorokban égetik el. A gázmotorok generátorokhoz kapcsoltan elektromos „zöld energiát” termelnek, amit az elektromos hálózatba táplálnak vissza. A folyamat hűtéséből származó meleg vizet is hasznosítják – részben a technológia fenntartására, részben pedig az üzemhez kapcsolódó irodaépület és szociális helyiségek fűtésére, meleg víz előállításra.

A fermentálás után visszamaradt masszát bio-trágyaként a környező szántóföldek tápanyag utánpótlására fordítják. A biogáz termelés zárt rendszerben, levegőtől elzárt (anaerob) körülmények között zajlik, így a bomlás során keletkező gázok nem terhelik a környezetet.
A SPAR Magyarország Kft. 2010-ben további hulladékgazdálkodási, energia megtakarítási és környezetgazdálkodási projektek előkészítésén és bevezetésén dolgozik.

 

(forrás: elelmiszer.hu )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés