Élelmiszer exkluzív - Beruházni lehet holnapután, de enni ma is kell

A rendező szervezet, a CIES - The Food Business Forum elnöke, Pierre-Oliver Beckers, a belga Delhaize csoport elnök-vezérigazgatója öt világrész 40 országából érkezett 660 résztvevőjét köszöntötte a Waldorf Astoria szállodában. A világ legnagyobb élelmiszergyártó és -kereskedelmi vállalatainak legfelső döntéshozói tekintik át az ágazat helyzetét.
"A siker alkotórészei zűrzavaros időkben" című konferencia megnyitó előadásában újra hangsúlyt kaptak a következők:
- A gazdasági válság mindenkit érint, de az élelmiszer szektornak kevesebb sebet okoz, mint más ágazatoknak. Hiszen beruházásokat el lehet halasztani, de ennie mindenkinek kell - mutatott rá Michael Mandelbaum, a nemzetközi kapcsolatok professzora, az amerikai John Hopkins intézetből. Szerinte a recesszió végét még nem látni. Az élelmiszer-kereskedelmet befolyásoló tényezők közül fontosnak tartja, hogy most ugyan csökken az olajár, de hosszú távon várhatóan emelkedik, és megdrágítja a szállítást. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizáció jelenleg lassul, sőt egyes nemzetgazdaságok inkább szűkítenék külső kapcsolataikat. Hosszú távra azonban a globalizáció folytatását prognosztizálja.
Az üzleti gyakorlatból a nyitónapon a német Emnos tanácsadó cég szakértői ismertették, a recesszióra hogyan reagált eddig sikeresen a francia Carrefour és a brit Waitrose kereskedelmi vállalat. Mindkettő vezetői felismerték a fogyasztói és vásárlási szokások gyors változását, és reagáltak rá.
A Carrefour egyebek mellett bevezetett hipermarketjeiben 420 saját márkás diszkont cikkelemet. Az újdonságot intenzív reklámkampány kísérte, "Carrefour Discount" szlogennel. Ezenkívül választékuk több kategóriáját szűkítették, ésszerűsítették, alkalmazkodva a változó kereslethez. Ugyanakkor követve a fogyasztói igényeket, a választékban megnövelték a kiszerelések méretét és az összecsomagolások arányát.
Nagy-Britanniában a Waitrose a prémium termékek magas árszínvonalú szupermarketlánca. Vezetői a válságban érzékelték, hogy vevőik ritkábban vásárolnak. Emellett a korábbiakhoz képest alkalmanként egy-két termékkel kevesebbet tesznek kosarukba, főleg tejterméket, kenyeret és pékárut, tojást.
Ismerve a piackutatási eredményeket, amelyek szerint a fogyasztók nagy része az éttermi étkezés csökkentésével spórol, a Waitrose elkezdte a médiában és eladáshelyi reklámjában vonzóvá tenni az otthoni étkezést. Üzleteikben két személyre, tíz fontért kínálnak vacsorára való termékcsomagokat. Széleskörűen növelni kezdték a Waitrose lánc márkaértékét, hogy ösztönözzék a vásárlásokat. Áruik magas minőségére és áraik kedvező voltára fókuszálnak reklámjaikban. Eredményesen, mivel - ellentétben jó néhány konkurensükkel - forgalmuk nem csökkent.
elelmiszer.hu/Bajai Ernő






