2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Egyre nő a magyarországi állateledel export

A válság kevésbé érintette az állateledel ipart

Az állateledel ipar a válság ellenére az élelmiszergazdaság húzóágazata maradt, és növekvő mértékben részesedik az agrárexportból.  A versenyképességnek köszönhetően sikerült megőriznie a munkahelyeket.

A válság az állateledel-gyártást kevéssé érintette, sőt a versenyképes hazai állateledel-gyártásban kimagaslóan magas a teljes árbevételből az export részesedése, 2009-ben 74% volt, az exportforgalom alapján az első öt közt van az élelmiszer-ipari szakágazatok között – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet „Az állateledel-gyártás, mint  az élelmiszergazdaság egyik húzóágazata Magyarországon” címmel, amelyet a hétfői sajtótájékoztatón ismertetett Popp József, az AKI főigazgató-helyettese.
Jól jellemzi az iparág teljesítményét, hogy Magyarország  384,9 millió dollár értékű kivitellel, 4,5 százalékos részesedéssel a globális exportforgalom tekintetében a hetedik helyen állt 2009-ben, míg az EU tagállamok közül a negyedik legnagyobb állateledel exportőr volt, és ezzel tavaly egy-egy helyezéssel javította nemzetközi pozícióit.
A legnagyobb hazai gyártókat és jelentős forgalmazókat tömörítő Magyar Állateledel Egyesülés tagvállalatainak adatai alapján 2009-ben 75 milliárd forint értékű terméket állítottak elő, ami 7%-kal haladta meg az előző évit – ismertette Szórádi Gyöngyi főtitkár a tavalyi eredményeket.
Az Egyesülés adatai szerint a magyarországi állateledel-gyártók nyersanyag-felhasználásának értéke 2009-ben 39 milliárd forintot tett ki.  A mezőgazdasági alapanyagok többségét magyar beszállítóktól, köztük kis- és közepes vállalkozásoktól szerzik be a gyártók.
Az Egyesülés tagvállalatai közel 30 milliárd értékű állateledelt értékesítettek a magyar piacon, ezzel megőrizték 2008-as pozícióikat, ami azt is jelenti, hogy a hazai állateledel-gyártók sem mentesültek gazdasági válság következményei alól: növekedést nem sikerült elérni a belföldi eladások terén, és minden gyártónak alkalmazkodnia kellett a megváltozott kereslethez. A viszonylag fiatal iparág mindezek ellenére megőrizte versenyképességét, ami részben annak köszönhető, hogy kialakulása – kilencvenes évek eleje – óta piaci viszonyok közt, és támogatások nélkül fejlődött, és egyre erősödő konkurenciával kellett szembenéznie.
Mayer Zsolt az Egyesülés tagvállalatai nevében hangsúlyozta, hogy közel 50 milliárd forintot fektettek be a magyarországi gyártókapacitás kiépítésébe, bővítésébe illetve a fenntarthatósági fejlesztésekbe. Nagyon fontos eredménynek tartja, hogy az állateledel-gyártásban sikerült megőrizni a munkahelyeket; a három nagy gyártó (Mars, Nestlé, Pet-Hungária) 1546 embernek ad munkát. A nagy nemzetközi cégek magyarországi gyárai az elmúlt két évtizedben folyamatosan beruháztak, és nemzetközileg is kimagasló szintre fejlesztették a magyarországi állateledel-gyártást, melynek hosszú távú kelet-közép-európai bázisa továbbra is Magyarország marad.

Forrás: Élelmiszer Online

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél