Drágább a krumpli és a tojás
2010. január 13. 12:02
A KSH adatai szerint novemberben több mint 5 százalékkal esett vissza az agrártermékek termelőiár-szintje.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 novemberében 5,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 3,7, az élő állatok és állati termékeké 7,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Tavaly január és november között az agrártermékek termelőiár-szintje 10,2 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 14, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 4,3 százalékos csökkenéséből adódott. 2009 novemberében a gabonafélék termelői ára 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatot.
A búza felvásárlási ára 2009 novemberében 27,6 forint volt kilogrammonként, 13,3 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakának adatánál – ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára 15 százalékkal emelkedett. Az olajnövények termelői ára 14,1 százalékkal esett vissza. A burgonya termelői ára 21,3 százalékkal nőtt, a zöldségfélék és a gyümölcsök termelői árainál viszont 13,5, illetve 11,5 százalékos csökkenés mutatkozott.
A vágóállatok termelői ára 2009 novemberében 6,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 6 százalékos emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 12,6 és a vágóbaromfi árának 4,2 százalékos csökkenéséből adódott. A vágósertés felvásárlási ára 2009. februártól júliusig emelkedett (313 forint/kilogrammról 340,5 forint/kilogrammra), majd mérséklődni kezdett, novemberben 270,8 forint volt kilogrammonként, ami a 2008. februári árszintnek felel meg. Az előző év novemberében az állati termékek árai 8 százalékkal csökkentek – ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 1,9 százalékkal magasabb, a tejé 11,9 százalékkal alacsonyabb lett egy év alatt. Tavaly január–novemberben a gabonafélék termelői átlagára 15,9 százalékkal mérséklődött az előző év első tizenegy hónapjához képest; a búza ára 26,1, a kukoricáé 7,7 százalékkal esett vissza.
Az ipari növények ára 15 százalékkal lett alacsonyabb, a burgonyáé 6,3 százalékkal nőtt. A zöldségfélék ára 7,7 százalékkal mérséklődött. A jelentősebb termékek közül a paradicsom ára 59,7, a fejes káposztáé 49,3 százalékkal csökkent, a sárgarépa és a vöröshagyma ára viszont 16,9, illetve 12,3 százalékkal nőtt. A gyümölcs árindexe 19,8 százalékkal eett vissza 2008 első tizenegy hónapjához képest, ezen belül a szőlő ára 4,8, a többi gyümölcsé 31,3 százalékkal esett vissza a 2008. évi 30,5 százalékos csökkenés után.
A vágóállatok termelői árai 1,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (6,1, illetve 8,6 százalékkal), a vágóbaromfié mérséklődött (5,3 százalékkal). Az állati termékek ára az év első tizenegy hónapjában 16,2 százalékkal visszaesett – a tej ára 23,5 százalékkal csökkent, a tojásé 5 százalékkal növekedett.

(forrás:
Napi Gazdaság )