hirdetés
hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

CSR a jövő nemzedékének

Az Élelmiszer 2009. decemberi számában négy cég – az Unilever, a Danone, a SIÓ-ECKES és a Reál – gyerekekről szóló CSR-tevékenységét mutattuk be. Most újabb vállalatoknak – a Henkelnek, a Tchibónak, az Univernek és a Tescónak – tettük fel ugyanezt a kérdést. Először azt kérdeztük meg, szerintük mitől válik hitelessé a cégek ilyen jellegű tevékenysége, majd arra kértük őket, mutassák be vállalatuk gyermekekről szóló CSR-aktivitását. A cikk az Élelmiszer 2010/1-2. számában jelent meg.
hirdetés

Szijjártó Ágnes, a Tchibo PR-koordinátora a hitelesség szempontjából nagyon fontosnak tartja, hogy az adott program átlátható legyen. Ezt cégüknél úgy oldják meg, hogy a www.egyuttazovodakert.hu honlapon folyamatosan követhetők az eredmények, lehet tájékozódni a részt vevő óvodákról, és választ kapni a felmerülő kérdésekre. Szintén az átláthatóságot szolgálja, hogy az „Együtt az óvodákért!” program lezárulta után a honlapon és a sajtón keresztül is tájékoztatnak a nyeremények sorsáról.
„Elengedhetetlen, hogy hiteles cég álljon a program mögött” – hangsúlyozza Marosfi Györgyné, a „Nyerjen a mi iskolánk!” elnevezésű programot szervező Univer Product Zrt. értékesítési és marketingvezérigazgató-helyettese. A vállalatnál kiemelten fontosnak tartják továbbá a program nyerteseinek kommunikációját, valamint hogy megfelelő módon hírt adjanak a nyereményekből megvalósult fejlesztésekről.
„Az ilyen jellegű tevékenység akkor hiteles – mondja Varga Patrícia, a Henkel Magyarország kommunikációs vezetője –, ha a program a gyerekekért van, nem a cégért, vagyis óvatosan kell kezelni, nem szabad üzleti célokra használni.” Hasonlóképpen vélekedik Hackl Mónika, a Tesco Global Áruházak Zrt. külső kommunikációs vezetője, aki szerint a programnak csak és kizárólag a gyerekekről szabad szólnia. Az áruházlánc esetében az a cél, hogy a támogatott alapítványokon keresztül minél több gyerek arcára varázsoljanak mosolyt.

Henkel: A fenntarthatóság stratégiája

„A legtöbb vállalatnál a gyerekek támogatása meghaladja a többi CSR-területet, így van ez a Henkelnél is” – mondta Varga Patrícia, a cég kommunikációs vezetője. A kommunikációs szakember a jövő építését fontos területnek tartja, ugyanakkor emocionálisan is a legfontosabbnak ítéli a gyerekcélcsoportot, hiszen a támogatásokkal a dolgozóknak, a partnereknek és a fogyasztóknak is egyet kell érteniük.
A Henkel düsseldorfi központját már-már elárasztották a segítséget kérők, amikor 12 évvel ezelőtt a cégnél következetes támogatási stratégiát dolgoztak ki. Ennek alapján a Henkel világszerte olyan projekteket támogat, amelyek dolgozói kezdeményezésére és önkéntes munkájukra épülnek. Az elmúlt bő évtizedben 108 országban 6 ezret is meghaladó projekt valósult meg, 4 ezer munkatárs, nyugdíjas végzett önkéntes munkát. Magyarországon minden évben egy-egy téma köré épül fel a támogatás, például gyermek-közlekedésbiztonság, óvodai környezettudatos nevelés, művészeti oktatás és legutóbb a fenntarthatóság. Támogatást csak a Henkel telephelyein lévő partnerintézményeknek tudnak adni, de a témákhoz tartozó ismeretanyagot bárki felhasználhatja. 
A tavalyi program az általános iskolás gyerekeket tanította a környezetért felelős magatartásra. A téma fontossága vitathatatlan, és jól is illeszkedik a vállalati fenntarthatósági stratégiába – állapította meg Varga Patrícia. A Henkel fenntarthatósági iskolaprogram célja, hogy fenntarthatósági ismereteket nyújtson, környezetért felelős magatartásra ösztönözze az általános iskolás gyerekeket és rajtuk keresztül a felnőtteket. A www.henkel-smile.hu honlapon szerepel egy ismeretanyag, amely sok információt, tanácsot, tesztet tartalmaz. A Henkel három partneriskolájában a gyerekek felmérték intézményüket, otthonukat, szokásaikat, és megoldási javaslatokat dolgoztak ki fenntarthatóbbá tételükre. Az iskolákat céljaik elérésében 500-500 ezer forinttal támogatta a vállalat.
„CSR-tevékenységünknek saját honlapja van, a a www.henkel-smile.hu. Programjainkhoz nem tartozik fizetett médiakampány. Ezért nagy segítség, ha a sajtó tudósít róla. Sajnos rossz tapasztalat, hogy sok szerkesztőség azért nem közöl hírt programunkról, mert reklámnak ítéli. Mi inkább sokak számára hasznos kezdeményezésnek tartjuk” – állapította meg a kommunikációs vezető.

Tchibo: „Együtt az óvodákért!”

A társadalmi szerepvállalás iránti igény és nyitottság egyre nő Magyarországon – mondta Szijjártó Ágnes, a Tchibo PR-koordinátora. A Tchibo 60 éves jubileuma alkalmából 2009. szeptember 1-jétől december 30-ig újszerű aktivitást szervezett, amellyel felhívták vásárlóik figyelmét, hogy termékeik megvásárlásával óvodákat támogatnak. Ezzel a programmal a Tchibo hozzá kíván járulni, hogy a rászoruló óvodák pedagógiai munkájukat színvonalasabban és jobb körülmények között végezhessék.
„Programunk nagykövete, Csisztu Zsuzsa elkötelezetten támogatja a kezdeményezést, hiszen amióta megszületett a kisfia, édesanyaként még inkább úgy gondolja, hogy az óvodáskorú gyermekek ellátásának körülményein is van mit javítani” – számolt be Szijjártó Ágnes.
A társadalmi összefogást ösztönző akció keretében hat óvodát támogat 600 000 forinttal a Tchibo, amelyhez a kávékedvelők nem csupán vásárlásukkal, hanem szavazataikkal is hozzájárulhattak. A negyedéves, promócióval egybekötött kampány keretében több mint 70 000 vonalkódot küldtek be a vásárlók az ország minden részéből, megjelölve az általuk favorizált intézményt. A kampány országos jellegét mutatja, hogy a hazánkban található szinte valamennyi óvodára érkezett szavazat. A Tchibo öt óvodát sorsolás, a hatodikat a vásárlók összesített szavazatai alapján választotta ki. Az óvodák a támogatás összegét a gyermekek képességfejlesztését szolgáló eszközök vásárlására, valamint a helyi óvodai program támogatására használhatják fel.
„Tevékenységünket ATL- és BTL-eszközökkel egyaránt támogattuk, valamint létrehoztunk egy microsite-ot, a www.egyuttazovodakert.hu honlapot, amelyen az érdeklődők olvashattak óvodaválasztásról, gyereknevelésről, és megtalálták az összes óvodát, amelyre szavazhattak a kampány során” – mondta Szijjártó Ágnes.

Univer Product Zrt.: „Nyerjen a mi iskolánk!”

„Az Univer Product Zrt. oktatási intézményeket támogató, »Nyerjen a mi iskolánk!« programjának kidolgozása során a vállalati felelősségvállalás szellemisége érvényesült” – ismertette a kezdeményezést Marosfi Györgyné értékesítési és marketingvezérigazgató-helyettes. A programmal arra kívánják ösztönözni a hazai fogyasztókat, hogy a különböző gyártók termékei közül azt válasszák, amelynek megvásárlásával nem pusztán magas minőségű árucikkhez jutnak, hanem hozzáadott értékként lakóhelyük iskoláit is támogatják, mondta el Marosfi Györgyné.
Az Univer Product Zrt. 2008. szeptember 1-jén indította útjára a „Nyerjen a mi iskolánk!” elnevezésű programját, amelynek alapötlete, hogy az Univer majonéz, mustár és ketchup termékeinek közvetítésével készpénztámogatást, valamint sporteszközöket juttasson el a magyarországi általános és középiskolákhoz. „Az első program kimagasló sikerén felbuzdulva – mintegy 320 000 beküldés, 1707 regisztrált oktatási intézmény, 2720 kiosztott kosárlabda és összesen 5 millió forint támogatás a nyertes iskoláknak – cégünk tavaly szeptemberében újraindította a promóciót, amelyben immáron 8 millió forintnyi fejlesztési támogatás és újabb sporteszközök kerülnek kiosztásra” – sorolta az eredményeket a vezérigazgató-helyettes.
A program kommunikációja elsősorban BTL-eszközökön keresztül történik – a fogyasztók wobblereken, szórólapokon, polccsíkokon, hullámkarton displayeken tájékozódhatnak a promóció részleteiről. Kiemelten fontos a programhoz tartozó microsite (www.univer.hu/sulipromo), amelyen a pontverseny állásáról is informálódhatnak az iskolák.


Tesco Global Áruházak: „Az év támogatottja”

„Az év támogatottja” programot 2003-ban indította el a Tesco azzal a céllal, hogy olyan alapítványok működését támogassa, amelyek hátrányos helyzetű fiatalokon segítenek, vagy az ő helyzetük, életminőségük javítását célzó programokat, eseményeket szerveznek. A hétéves múltra visszatekintő kezdeményezés számos alapítványt támogatott, rajtuk keresztül pedig számtalan érintett körülményein javított. A Tesco kezdeményezése 2008-ban elnyerte a Procter & Gamble szimpátiáját is, így a két vállalat összefogása eredményeként a korábbi 20 millió forintos keretösszeg 40 millióra nőtt. 2009-ben a Mosoly Alapítvány lett „Az év támogatottja”, ami összesen 40 millió forintos támogatást jelent a Tesco és a P&G jóvoltából.
„A Mosolyvarázs Program keretében élmény-, életmód- és művészetterápiás programokat, valamint alkotó foglalkozásokat szerveznek egész évben gyerekek és családjaik számára – beszélt a Tesco gyermeket érintő CSR tevékenységükről Hackl Mónika, az áruházlánc külső kommunikációs vezetője. – A pályázatra csak olyan 2006. január 1. előtt bejegyzett közhasznú szervezetek, egyesületek, alapítványok jelentkezhetnek, amelyek országos kapcsolati rendszerrel rendelkeznek, és folyamatosan működnek. A támogatott programokat egységes, szakmai szempontok mentén működő kiválasztási folyamat során jelöljük ki.”
„Az év támogatottja” program során minden esetben a támogatott alapítvánnyal közösen zajlik a program kommunikációja. Tavaly a szokásos médiumokon (sajtó, áruházi plakátok és egyéb felületek, sajtóesemény) mellett olyan megoldások is szerepelnek a kampányban, mint web2-es megoldások alkalmazása, mosolynagykövetek bevonása, önkéntesek toborzása, valamint adománygyűjtő tárgyak árusítása a Tesco áruházakban. „Bízunk benne, hogy a Tesco vásárlóinak nagy része még ebben a nehéz időszakban is fogékony annyira a Mosoly Alapítvány programjának üzeneteire, hogy személyesen is hajlandó segíteni az alapítvány munkáját” – mondta Hackl Mónika.

Császár László

 

(forrás: elelmiszer.hu )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés