hirdetés
hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Csinálják a fesztivált

Válságban is szponzorál a Heineken Hungária

Az egyik legnagyobb fesztiváltámogató, a Heineken Hungária szerint a szponzoráció nem egyenlő a logók kiragasztásával. Hogy mi kell még hozzá, arról Kiss Éva kommunikációs vezetőt kérdeztük. Az interjú az Élelmiszer júniusi számában jelent meg.

hirdetés

Milyen eseményeket szponzorál a Heineken Hungária?

A Heineken Hungária kulcsmárkái, a Heineken és a Soproni is aktív szponzorációs stratégiával rendelkezik. A támogatásoknak két kulcsterületük van: a zene és a sport. Ennek keretén belül támogatjuk a nyári fesztiválokat, a VOLT Fesztivált és a Heineken Balaton Sound fesztivált, illetve a focit (Soproni Liga és UEFA Bajnokok Ligája), valamint a Sopronival a magyar vízilabdát. Előfordul, hogy kisebb, alkalmi jellegű szponzorációink is vannak, ez az adott témától függ.

Ön melyik rendezvényen vesz részt?

Természetesen mindkét fesztiválon ott a helyem!

Milyen szempontok alapján választják ki, hogy mit támogatnak és melyik márkával?

Hiszünk abban, hogy a márka valódi tulajdonosai a fogyasztói, ezért fontos számunkra, hogy olyan szponzorációs programokba fektessünk, amelyekre a fogyasztók is büszkék, és amivel azonosulni tudnak. Emellett fontos számunkra a megfelelő, márkát erősítő platform kiválasztása. Szponzoráció esetén mindig aktívabb együttműködésben gondolkodunk, tehát nemcsak a logónkat akarjuk kiragasztani valahova, hanem közös aktivitásokat/aktivációkat szervezünk.
 
A hazai szponzorációs tevékenység összhangban van-e a nemzetközi stratégiával? Van-e nemzetspecifikus eltérés?

A Soproni márka magyar sör, így minden stratégia, koncepció, beleértve a szponzorációt is, itthon kerül kialakításra, így ez a kérdés valójában csak a Heinekennél releváns, amelynél a  nemzetközi és hazai szponzorációs tevékenységek szorosan összefonódnak. Ugyanakkor a zene területén a különböző országokban más-más események kerülnek szponzorálásra.
 
Tapasztalható-e bevételnövekedés egy-egy esemény szponzorációjának hatására?

Szponzoráció esetén az a fontos, hogy az adott sport- vagy zenei esemény és a márka közötti asszociáció hosszú távon erősítse a márkát, növelje értékét, népszerűségét. Komolyan mérjük szponzorációink hatásait, eredményeit, és folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy szponzorációnk nagyon jól működnek.
 
 
A felelős alkoholfogyasztást több fórumon is hangsúlyozzák. Mennyiben köszön ez vissza a szponzorációs tevékenységben?

A felelős alkoholfogyasztás témaköre és ennek hangsúlyozása ma már elengedhetetlen feladata minden alkoholos terméket előállító cégnek. Emellett erős törvényi és szigorú önszabályozási előírásoknak is meg kell felelnünk. Heineken, Soproni és Gösser márkánk is és a vállalat is tevékenyen tesz a mértékletes alkoholfogyasztás támogatása érdekében. Mindhárom márkánk a termékek csomagolásain, a marketingkommunikációs eszközein és a weboldalán is már jó ideje ösztönzi a felelős alkoholfogyasztást. Ezalól a szponzorációs tevékenység sem kivétel, bár valljuk be, ez nem egyszerű feladat a fesztiválok esetében. Semmilyen olyan programot, játékot nem szervezünk, és nem engedélyezünk, ami túlzott alkoholfogyasztásra ösztönözne.
Céges szinten több partnerrel együttműködve (Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ – EIKKA) az Est Média Group, valamint a Sziget Kft.) közösen kidolgoztuk a „Tudod hol a határ? – Láss tisztán, dönts felelősséggel!” elnevezésű programunkat, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson ahhoz, hogy az alkoholproblémák kialakulásának szempontjából legkritikusabbnak tekinthető, kortárscsoport által könnyen befolyásolható fiatalfelnőtt korosztály felelősen és önállóan tudjon dönteni alkoholfogyasztási szokásairól. A programot a nyári fesztiválokon népszerűsítjük.  

Milyen CSR-tevékenységet folytatnak hazai és nemzetközi szinten?

Nemzetközi szinten csak irányvonalakat kapunk, minden leányvállalat maga dolgozhatja ki CSR-tevékenységét az adott piac igényeihez, szükségleteihez igazítva. Tavaly második alkalommal hirdettük meg a Heineken Hungária Sopronért és a Heineken Hungária Martfűért jótékonysági programunkat, amelynek keretében mindkét gyárunknak otthont adó város egy-egy alapítványa részesülhetett anyagi támogatásban. A cég ezzel kívánja kifejezni a városok közösségéhez tartozását és azt, hogy szívügyének tartja a sörfőzésnek tradicionálisan otthont adó városok fejlődését, céljainak támogatását.

Melyik alapítvány kapott támogatást?

Sopronban 2009-ben a Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítvány, Martfűn a Jó Reménység Klub Egyesület nyerte el a két-, illetve egymillió forintos adományt a városlakók szavazatai alapján. Mindkét városban élénk érdeklődés kísérte a programot, ezt bizonyítja az alapítványokra leadott több mint negyvenezer szavazat és a weboldalon közzétett biztató üzenetek sokasága is. A Jó Reménység Klub Egyesület idén márciusban szervezett a martfűieknek egészségügyi szűrővizsgálatokat olyan szakterületeken, amelyek esetében nem biztosított a városban az ingyenes szakellátás. A Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért alapítvány a tűzoltóknak speciális tűzvédelmi kesztyűk beszerzése mellett döntött, és a kesztyűket áprilisban adhattuk át ünnepélyesen.

A válság miatt sok helyen kevesebb jut támogatásra. Az önök vállalatánál változott-e a CSR-büdzsé?

A válság hatása minden területen érezhető, így sajnos csökkentenünk kellett a támogatott partnerek számát. Mivel fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért a gyárainknak otthont adó helyi közösségeket továbbra is támogatjuk. 2008-ban, 2009-ben is ugyanannyit tudtunk a programra költeni, és ezt idén is folytatni kívánuk.

Simon Izabella

(forrás: Élelmiszer Online )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[48584] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés