Csányi Sándor: „A magyar élelmiszeripar válságban van”

Csányi Sándor hozzátette: emellett fontos az élelmiszeripar a mezőgazdaságnak is, hisz a gabona, kukorica termésfeleslegének levezetésében nagyon nagy szerepe van. A Pick bizonyos szempontból egyedi, hisz az alapanyag jelentős részét saját maga állítja elő. A szakember szerint ennek azért van jelentősége, mert a magyar sertésből készített szalámi vagy kolbász, jobb, mint a más országból érkezők, a magyar takarmányozásban ugyanis a kukoricának még mindig nagy szerepe van, ezáltal „a húsnak íze is van nemcsak színe”.
A reményei szerint az üzletpolitika, amelyet a Pick az utóbbi időben folytat – próbálják a hungarikum jelleget megőrizni, a hagyományos termékeket továbbvinni, ugyanakkor a fogyasztói igények szerint a termékeket fejleszteni, közben technológiát váltani – eredményhez vezet. Úgy tűnik, hogy a piac ezt visszaigazolja, hisz miközben a termelés és a fogyasztás is általánosan esik vissza, a Pick megrendelése növekszik nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is egységesen csaknem 10 százalékkal – hangsúlyozta. A termelők összefogása igen nehéz, hisz mindenhol verseny van a piacon – véli Csányi Sándor, aki hozzátette: abban látja a lehetőséget, hogy a piacot kell a jövőben konszolidálni.
Így a Herz visszavásárlása is felmerült – korábban a Pické volt –, ezzel meg lehetne tartani egy történelmi brandet – hangsúlyozta. A Picknél folyamatosak a fejlesztések. Ez egyrészt azért szükséges, mert szinte száz százalékos kapacitással működik a cég és a további növekedés már fizikailag nem valósulhat meg, másrészt, ha talpon akar maradni a cég, nincs más út. Emellett fejlesztik az agrárágazatot is, hisz a jelenlegi 265 ezer darabos sertés előállítást 5-600 ezerre növelik a jövőben. Így az a csoport, amelyhez a Pick mellett a Bábolna, Sole Mizo és a Villányi Borászat is tartozik az alapanyag ellátásban kiemelkedő helyzetben lesz, mely biztosítja a stabil jó minőséget és a hatékony termelést.
A Picknél terveznek egy korszerű vágóhidat, de ehhez uniós segítségre is szükségük lenne. A beruházás természetesen a munkatársak számának növelésével járna – tette hozzá Csányi Sándor. A tejiparban is elindult egy konszolidációs folyamat. E területen a Sole is hamarosan vásárol – árulta el a tulajdonos. „Aki erős és tud fejlődni, az megpróbálja megmenteni azokat, akiknek a termékei jó minőségűek voltak, de anyagi problémák nehezítik az életüket, és nem tudnak önállóan talpon maradni” – fogalmazott Csányi Sándor. (MTI)
elemiszer.hu






