Bolttípusok előnyei, ahogy a vásárlók látják
A vevők hatékonyságot, jó árat, minőséget keresnek
Napjaink vásárlója jobban odafigyel a minőségre, mint korábban. Az alacsony ár az éles verseny következtében alapelvárás lett. Helyette a kedvező ár-érték arány került előtérbe. Fontos lett számára a kényelem is.

Az élelmiszerláncok terjeszkedése, az árverseny és a promóciók következtében több üzletbe járnak a vásárlók, mint korábban. Amíg öt évvel ezelőtt a vevők többsége átlagosan két-három élelmiszerboltot keresett fel havonta, addig ma már három-öt helyen szerzi be, amire szüksége van. Megváltoztak a boltválasztás szempontjai. A legtöbb magyar fogyasztó számára idén a boltválasztás legfontosabb kritériumává lépett elő, hogy egy üzletben megtaláljon mindent, amire szüksége van. Tavaly ezt még a harmadik legfontosabbnak tartották a boltválasztás tényezői között. Idén második a tavalyi első megfontolás: „Olyan boltba megyek szívesen, ahol könnyen és gyorsan megtalálom, amire szükségem van.” A tavalyi hatodik helyezés után most dobogóra került az élelmiszerek kedvező ár-érték aránya. Negyedik a friss élelmiszerek magas minőségű kínálata. Ez a tényező tavaly is itt szerepelt, de csak a tizedik helyen állt öt évvel ezelőtt. Szintén 2005-höz képest a nyolcadikról az ötödik helyre lépett elő, hogy a választékban legyenek magas minőségű márkák. Mindez a minőség iránti igény erősödését tükrözi. A fenti öt kritérium alkalmas a leginkább arra, hogy egy lánc különbözni tudjon konkurenseitől, versenyelőnyt szerezzen.
Különböznek az elvárások
A fogyasztók elvárásai különböznek csatornánként, lánconként, sőt sok szempontból üzletenként is. Így nincs könnyű dolguk a piaci szereplőknek a boltieladás-ösztönzéssel. Nézzük például a boltválasztásban az ár szerepét. Öt éve kilencedik helyre került, hogy a legtöbb terméket alacsony áron lehessen kapni. Most ez a tizenhetedik legfontosabb kritérium. Főként azért került ilyen hátra a rangsorban, mert már alapvető elvárássá változott. Csakúgy, mint a sorrendben utána következő gyors pénztár, a kereskedelmi márkás termékek széles kínálata, a hűséges vásárlók megjutalmazása, a kényelmes megközelíthetőség és a könnyű parkolás. Az említett szempontokkal ma már nehéz versenyelőnyt szerezni. Viszont versenyhátrányt okozhat, ha az említettek közül valami nem elégíti ki a vásárlók igényeit. A boltválasztás kritériumainak sorrendjét nem csak aszerint állapítottuk meg, hogy mit mondtak a megkérdezett fogyasztók. Figyelembe vettük valóságos viselkedésüket, boltválasztási döntéseiket is.
Egy helyen minden, amire szüksége van
Minden elvárásnak egy csatorna, netán egyetlen lánc nem tud megfelelni. A fogyasztók azonban mindegyik láncnál, illetve üzlettípusnál látnak előnyöket. A hipermarket relatív erősségei közül kiemelkedik az általában is legfontosabbnak tartott már említett kritérium, hogy a vevő egy helyen talál meg mindent, amire szüksége van. Szintén nyomatékos elismerést kapott a csatorna a friss hal és hús széles kínálatáért, valamint a tágas eladótérért. Továbbá igen kedvezően ítélik meg a válaszadók az ismert márkák széles kínálatát, valamint a hosszú nyitvatartási időt. A szupermarket a lakóhely közeli boltok mezőnyébe tartozik. A csatornába tartozó üzletek igyekeznek a fogyasztóknak magas hozzáadott értéket nyújtani. Teljesítményükből a megkérdezett fogyasztók leginkább a hűségprogramokat emelik ki, az üzletek tisztaságát és higiéniáját, valamint a választékban található magas minőségű márkákat.
Kedvező ár-érték arány
Diszkontnál az élelmiszerek kedvező ár-érték aránya és a könnyű parkolási lehetőség viszi el a pálmát. Jelentős pozitívumnak számít a kedvező ár-érték arány, a vonzó promóciókkal együtt.
Utóbbiak eléggé befolyásolják a boltválasztást. Például öt éve minden nyolcadik megkérdezett mondta, hogy a legjobb akciók alapján váltogatja a boltokat. Most viszont minden negyedik vélekedik így. A hazai tulajdonban lévő üzletek fő erényének a megkérdezettek többsége a kényelmes elérhetőséget tartja. Utána következik a termékek előnyös kihelyezése, a saját márkák széles kínálata, továbbá a jó kiszolgálás. Azt is díjazzák a vevők, hogy az általuk keresett áru általában elérhető, a megfelelő készletezésnek köszönhetően.
A megkérdezést megelőző négy hét során a válaszadó vásárlók mekkora arányban hány élelmiszerüzletet keresett fel. A válaszadók százalékában.

Tóth Ágnes, Nielsen





