Belvíz nehezíti a betakarítást
Folyamatos a betakarítás Fejér megyében
A szakemberek abban bíznak, hogy a meleg időjárás gyorsítja a kiszáradást – mondta Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója csütörtökön.
Az őszi árpa betakarítása Fejérben már mintegy 90 százalékban megtörtént, a hektáronkénti termésátlag 4,1 tonna – mondta a megyei földművelésügyi igazgató. A magborsó betakarítása jelenleg 85 százalékon áll, ebből átlagosan 2,6 tonna termett hektáronként. A káposztarepce több mint a felét takarították be a termelők.
Czetnerné Kócsa Márta rámutatott: a vegyszeres állományszárítással kezelt területeken előrébb tartanak a munkálatokkal. A gyengébb területeken általában nem dőltek meg a növények, s itt a betegségek is kevésbé jelentkeztek. Ugyanakkor a kései kelés és a gyenge őszi fejlettség az egész tenyészidőre rányomta a bélyegét.
Az igazgató közölte: a jobb kondícióban lévő káposztarepce-területeket a májusi vihar lehengerelte, a csapadékos idő miatt pedig megjelentek a gombabetegségek. A termésátlag 2,6 tonna hektáronként, ami az aratás előrehaladásával még változhat. Az utóbbi napok száraz időjárásnak köszönhetően teljes érésben vannak az őszi búza fajtái, a terület mintegy 10 százalékát aratták már le. Egyes területen jelentős levélrozsda és fuzárium fertőzés mutatkozik, emiatt néhány esetben a kalászok részlegesen vagy teljesen üresek.
A terméseredmények szórtak: 3 és 6 tonna között változik hektáronként. A megyei termésátlag 4,5 tonna, ami a prognózis szerint a betakarítás előrehaladásával valószínűleg változni fog.
Az igazgatóság adatai szerint Fejér megyében 2009-ben őszi káposztarepcéből több mint 19er hektárt vetettek, ami közel 10 százalékkal haladja meg az előző évit. Őszi búzát közel 70 ezer hektáron vetettek, ami megfelel a 10 éves átlagnak. Őszi árpa 9400 hektáron került a földbe, ami a korábbi évekhez viszonyítva némiképp kevesebb terület.






