hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Belga szupermarketlánc Szerbiára kacsingat

A hírügynökség szerint erre utalhatott Yves Leterme belga kormányfő, miután Boris Tadic szerb elnökkel folytatott brüsszeli megbeszélése után úgy fogalmazott, „tudjuk, hogy a következő órákban és napokban lesz néhány fontos gazdasági ügy terítéken, amelyek révén mélyülhetnek a gazdasági kapcsolatok Szerbiával".

hirdetés

A belga kormányfő hozzátette, reméli, hogy a tárgyalások sikeresen végződnek. A Beta szerb hírügynökség belga üzleti körökre hivatkozva azt írta, gyakorlatilag megszületett a megállapodás a belga multinacionális cég és a Delta között.
Tadic annyit mondott, noha Szerbiának vannak strukturális nehézségei, és sok más országhoz hasonlóan megérezte a gazdasági válságot, továbbra is várja a befektetőket az Európai Unióból és azon belül Belgiumból. A belga sajtó már előző nap megszellőztette, hogy a Delhaize – amely a térség országai közül jelen van Romániában és Görögországban – átvenné a Deltától a Delta Maxi kiskereskedelmi láncot, amelyhez összesen nagyjából 500 Maxi és Tempo üzlet tartozik. A Delta Maxi szerbiai, montenegrói, boszniai és bulgáriai üzleteiben idén összesen 1,74 milliárd eurós forgalomra számítanak. A Delhaize-nél a sajtóértesülésekre reagálva szűkszavúan csak annyit közöltek, a társaság „érdeklődik a balkáni piac iránt”.

(forrás: MTI )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
delhaize
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés