hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Az ország egyharmadára dózer vár?

Ha bontani kell, nincs mazsolázás

Illés Zoltán államtitkár a hét végén kijelentette, hogy az ártéren lévő miskolci Auchan hipermarketet el kellene dózerolni. Az államtitkár szavaira többek között egy neve elhallgatását kérő vízügyi szakember is reagált a Népszabadságnak.

hirdetés

A lap beszámolója szerint Illés Zoltán, a vidékfejlesztési minisztérium környezetvédelmi államtitkára a hét végén több alkalommal – egyebek mellett a tokaji Hegyalja Fesztiválon, majd egy felsőzsolcai lakossági fórumon is – kemény fellépést ígért azokkal a szakemberekkel szemben, akik engedélyezték, hogy Miskolc mellett az M30-as elkerülő útnál, nagyvízi mederben – árterületen – hipermarket épüljön. A végső cél ezen létesítmények lebontása, és nemcsak Felsőzsolcán, hanem mindenütt, ahol nagyvízi mederben építkeztek – fogalmazott Illés Zoltán.
Az államtitkár szerint szigorítani kell ezeket a beruházásokat, s ha valaki mindenáron árvízi nagymederben akar építkezni, annak az ingatlanra kötelezően biztosítást kellene kötnie, hogy ne az adófizetők forintjaiból védjék meg e létesítményeket. Törölni kellene azt a passzust is egy 2006-os kormányrendeletből, amely az önkormányzatokra ruházza az építési engedélyek kiadását ilyen létesítményekre.
Egy a neve elhallgatását kérő miskolci vízügyes szakértő ennek kapcsán a lapnak elmondta, hogy ennek szellemében mindjárt Felsőzsolca kétharmadát el kellene túratni, de hasonló sors várna Ónodra, Sajóecsegre, s több más, ártéri területen épült vagy ott tovább bővült településre. Ha szigorítják a törvényt, úgy annak minden térségre és minden épületre egyformán kell majd vonatkoznia, s nem lehet kimazsolázgatni egy-egy ingatlant, amelyet külön büntetnek és lebontatnak – tette hozzá.
Az Auchan esete kapcsán úgy vélekedett, hogy ez az épület úgynevezett áramlási holttérben van, s legfeljebb minimális tározókapacitást vett el a víztől, de az árhullám levonulását nem akadályozta jelentősebben. Ha nincs a hipermarket, akkor a víz fél órával később ér oda, s néhány centiméterrel alacsonyabb lett volna a vízszint, ám ez a katasztrófán mit sem változtat. Jóval többet segítene néhány bekötőút áthelyezése vagy a töltéses hídszerkezet pilléresre cserélése az árvízi védekezésben – jegyezte meg a szakember.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere az építési engedélyek kiadásáról a Népszabadságnak elmondta: az önkormányzatot törvény kötelezi arra, hogy ha a beruházónak minden vízjogi és környezetvédelmi engedélye megvan, ki kell adni az építkezési engedélyt.
„Változtassák meg a törvényt, s akkor annak szellemében járunk majd el” – tette hozzá.
A napilap információi szerint a Miskolc és Felsőzsolca határában elöntött, jelenleg üresen álló területre a CBA-üzletlánc kért építési engedélyt, amelyet első fokon megkaptak, s a zöldhatóság is hozzájárult a beruházáshoz. A felsőzsolcai önkormányzat a napokban fellebbezést nyújtott be az építkezés ellen, így az engedély nem emelkedett jogerőre. Jelenleg tereprendezés zajlik itt, ami nem befolyásolja az engedélyezési eljárást. Kiszivárgott hírek szerint emiatt az ügy miatt menesztené Illés Zoltán az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét, Pintér Istvánt, aki ezzel kapcsolatban tegnap annyit mondott tudósítónknak: ez ügyben eddig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott.


(forrás: NOL )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Auchan
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés