Mostanság, a választások közeledtével a közbeszéd egyik közkedvelt témája az adózás. Miért?

Ez mindig is így volt. Gondoljunk csak bele, hogy a magyar nyelv milyen változatos az adózási kifejezéseket illetôen. Robot, harács, dézsma, sarc, járulék és még hosszasan sorolhatnánk, az ahhoz kapcsolódó fogalmakat.

Akkor megfordítom a kérdést: valami baj van a magyar adórendszerrel, azért beszélünk ennyit róla?

Így van. Versenytársainkhoz képest magas a makroszintű adóteher, szűkösek az adóalapok, adórendszerünk széttagolt. Aki adózik, egy instabil rendszerben kénytelen
mozogni, bonyolult és bürokratikus eljárások dzsungelében.

Ki a felelős ezért a helyzetért? Az állam?

Sokan hangoztatják, hogy a túlzott adóztatásért az állam a felelôs, így ha leépítjük az államot, csökkenteni tudjuk az adóterheket. Ehhez képest meglepô, hogy az államháztartás bevételeinek GDPhez viszonyított aránya 2000-ben 43,8 százalék volt, ami közel 2 százalékkal alacsonyabb, mint az EU akkori átlaga. 2006-ban, az adóemelés után ez a helyzet megváltozott, az arány 2008-ra 45,5 százalékra nôtt. Ehhez képest a hozzánk hasonló méretű és fejlettségű országokban 40 százalék körül maradt. A 2006-os adóemelés tehát szembement a nemzetközi folyamatokkal, és jelentôsen megnövelte a magyar adóterhelést.

Vegyük sorra a különböző adófajtákat. Mi a helyzet például a közvetett adókkal, mint az áfa vagy a jövedéki adó?

Nálunk ezen adók aránya a GDP-hez képest az egyik legmagasabb Európában. A mi 25 százalékos áfakulcsunk Dániával együtt a legmagasabb a kontinensen. Ez nem meglepô. Az áfa ugyanis az egyik legkönnyebben beszedhetô adó. Különösen ott népszerű, ahol nagy a hajlam az adóelkerülésre. Hátránya viszont, hogy liberalizált kereskedelmi viszonyok között könnyen mozgathatók az adóalapok az egyes országok között.

Komoly társadalmi felháborodást váltott ki a vagyonadó bevezetésének ötlete.

A jövedelem- és vagyonadók tekintetében az EU-ban nagy a szórás. Az uniós átlag 13 százalék körül van. Magyarországon ez a mérték a GDP-hez viszonyítva 10 százalék. A magyar személyi jövedelemadó nem a rendkívül alacsony mértékérôl híres, a vagyonadó viszont relatív alacsony szinten van.

Sokan panaszkodnak a komoly társadalombiztosítási terhek és a munkaerőre rakódó nagy költségek miatt is.

A tb esetében Magyarország az EU átlaga körül teljesít a 13,9 százalékos GDP-hez
viszonyított aránnyal. Bár a statisztikákat árnyalja, hogy az egyes tagállamokban eltérô az állami és a magánrendszerek aránya. Ráadásul vannak országok, ahol adókból, máshol pedig járulékokból finanszírozzák a tb-t. Az viszont tény, hogy a versenyképesség szempontjából számunkra fontos országokban jóval alacsonyabb
ezen bevételek aránya a GDP-hez viszonyítva, mint nálunk. Szerintem fontosabb mutató a béreket terhelô összes elvonás aránya. Itt a statisztikák szerint átlagos szinten vagyunk, de az SZJA hideg progressziója és hogy a munkáltatói járuléknak nincs felsô plafonja, rendkívül magas elvonást eredményez.

Említette, hogy a magyar adórendszer meglehetôsen bonyolult.

Két számot mondanék ennek illusztrálására. A magyar adójogszabályok 1100 oldalt tesznek ki, és összesen 51 különféle adófajtával büszkélkedhetünk (Vámosi- Nagy Szabolcs gyűjtése). Nemzetközileg persze ennél szélsôségesebb példákkal is lehet találkozni. Az Egyesült Államokban 5100 oldalt kell átböngésznie annak, aki naprakész akar lenni az adózásban. Spanyolországban csak 530-at. Norvégiában Magyarországhoz képest jóval kevesebb, mindössze háromfajta adót ismernek. Üzbegisztánban viszont nálunk jóval többet, összesen 130-at. Az, hogy hány adófajta van egy országban, tükrözi az adórendszer funkcióit. Minél több mindenre használják az adórendszert, annál többfajta adóra van szükség.

A kormányban többször volt szó arról, hogy egyszerűsíteni kellene az adórendszert.

Lenne e téren mit tenni, az kétségtelen. Magyarországon rengeteg kis adó van, amelyeket nagy költséggel lehet beszedni és ellenôrizni. Ráadásul a kis adók bonyolultabbá teszik a rendszer működését, csökkentik az adóbevallási hajlandóságot,
növelik a nem szándékos hibák számát, az adminisztrációs terheket.

Ugyancsak sok szó esik az adócsalásról, az adóelkerülésről.

Sokak szerint ez a magyar néplélek sajátossága, és ennek történelmi gyökerei vannak, hiszen „az a magyar, aki nem fizet adót, a töröknek, labancnak, németnek, orosznak!” A közelmúltban a „legvidámabb barakknak” is jellemzôje volt, hogy a mindennapi életben tömegek számára vált mindennapi gyakorlattá az ügyeskedések, a visszaélések lehetôsége. Ráadásul mindez akkoriban bocsánatos bűnnek számított. A jelenlegi adómorál kialakulásában nemcsak történelmi-kulturális tényezôk játszottak szerepet. A túl
magas adókról, a túl bonyolult adózási rendszerrôl már beszéltünk. Arról viszont nem, hogy az adók beszedési, ellenôrzési rendszere nem hatékony, az adatvédôk, az alkotmánybírák extrém módon az „adózók” – vagy inkább az adózni nemszándékozók
– érdekeit nézik, az igazságszolgáltatási rendszer lassú és kiszámíthatatlan.

A vállalkozásoknál is dívik az adóelkerülés nemzeti sportja?

Persze. A kis- és közepes vállalkozások nem adnak számlát, házipénztárukban papíron
hatalmas összegek halmozódnak fel, évek óta veszteségesen működnek, minimálbéren
vagy színlelt módon foglalkoztatják dolgozóikat. A nagyobb cégeknél a nemzetközi adótervezés és az offshore vállalkozások népszerűek. Mindez teljesen legálisan. Bizonyos iparágakban pedig bonyolult alvállalkozói láncokat építenek ki, csak ne kelljen adót fizetniük.

Ha valaki nem törődik a nagy adóterhekkel, mert mondjuk nyugodtan akar aludni, sincs egyszerű dolga. Ember legyen a talpán, aki jól ki tud tölteni egy adóbevallást.

A magyar adórendszer nemzetközi összehasonlításban nem működik túl drágán. Mivel azonban nálunk az önbevallási rendszer dívik, így a költségek jelentôs része az adózóknál jelentkezik. Az adminisztrációs terhek egy része a beszedés hatékonyságát szolgálja, de persze a sok adminisztráció a bonyolult adórendszer egyik jellemzôje is. A bürokrácia csökkentése ezért nem egyszerű.

Gondolom, hosszasan lehetne a megoldási lehetôségeket boncolgatni. Ha fontossági sorrend alapján pontokba lehetne szedni, mit kellene tenni, hogyan nézne ki ez a lista?

A Bajnai-kormány elindította az adócsökkentést, ezt mindenképpen folytatni kéne. Második lépésként az adóhatóság ellenôrzési kapacitásait szükséges lenne erôsíteni. Ezzel párhuzamosan fel kell építeni az elrettentô szankciók rendszerét. Ez persze nem megy anélkül, hogy a már említett adatvédelmi és igazságszolgáltatási akadályokat nem számolják fel.