2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Augusztusban drágul a liszt

Az áremelés azért vált szükségessé, mert az ár- és belvizek csökkentették a hazai búzatermést, miközben a nemzetközi piacokon árfelhajtó hatású „hiánypszichózis” alakult ki.

 A gabonapiaci helyzetet csütörtökön értékelte a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) felállított Aratási Koordinációs Bizottság. Megállapították, hogy nehéz, elhúzódó aratással kell szembenéznünk az idén. A terméskilátásoknál továbbra is sok a bizonytalanság, mind minőségben, mind a mennyiségben, és nagyok a különbségek szinte egy-egy táblán belül is. Előreláthatólag 3,5 – 4 millió tonna étkezési búzát tudnak betakarítani, ami bár kevesebb a vártnál, az ország szükségleteit fedezi, s jut belőle exportra is – foglalta össze Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. Mivel a rossz talajviszonyok miatt a gombafertőzést nem lehetett időben kezelni, a betakarított mennyiség jelentős része takarmányminőségű lesz.

Az áremelés oka

Az árváltoztatások azért váltak szükségessé, mert mára a várakozásoknál magasabb búzaárak alakultak ki és további árnövekedés sem kizárt a piacon. A búzadrágulást egyrészt az okozza, hogy az ár- és belvizek legalább 20-30 százalékkal csökkentették a várható termést. Emellett a világpiacon – a meglévő készletek ellenére – árfelhajtó hatású „hiánypszichózis” lépett fel. Ehhez nálunk hozzájárult, hogy az átadási lisztárak alsó határa olyan alacsony szintre süllyedt, hogy a mai felvásárlási árakat „nem bírja el” – mondta az agromonitor.hu-nak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség elnöke.

(forrás: Agromonitor.hu )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
liszt
liszt
#1
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél