2012. február. 23., csütörtök - Alfréd.

Ásványvíz mizéria: válaszol a VM

A VM szerint a Spar önellenőrzése nem cáfolja azt a tényt, hogy a tavalyi hatósági vizsgálatok többször is mikrobiológiai szennyezettséget mutattak ki az általa forgalmazott ásványvízben.

A Spar Magyarország Kft. szerdán független laboratóriumi vizsgálatok eredményére hivatkozva bejelentette, hogy az S-Budget ásványvíz minősége kifogástalan, fogyasztása biztonságos, és így a cég a terméket újra forgalmazza.

A VM csütörtöki közleménye rámutat: a Spar Magyarország önellenőrzése nem cáfolja azt a tényt, hogy a tavalyi hatósági vizsgálatok többször is mikrobiológiai szennyezettséget mutattak ki az említett vízben. Az áruházlánc nem a hatósági ellenmintákból végeztette el a vizsgálatokat, a Nemzeti Referencia Laboratórium korábbi vizsgálati eredményei helytállóak, az elrendelt intézkedések megalapozottak voltak.

A kormányhivatalok élelmiszerbiztonsági igazgatóságai 2011-ben három megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron) tartottak kereskedelmi ellenőrzéseket. A Spar Magyarország Kft. által forgalmazott csányi víznyerő helyről származó és helyben palackozott S-Budget ásványvizeket három különböző laboratóriumban, egymástól függetlenül vizsgálták. A szakemberek coliform, illetve Pseudomonas aeruginosa baktériumokat mutattak ki a termékekben. A hatóság felszólította az előállítót és a forgalmazót a termék visszavonására, és bírságot szabott ki.

Az élelmiszer-ellenőrző hatóság sorozatos kifogások miatt az ásványvíz-előállító csányi Aqua-Pet Kft. üzemében is vizsgálatot rendelt el. A helyszínen vett vízmintákban a korábbi laboratóriumi eredményekkel megegyezően újra kimutatták a mikrobiológiai szennyezettséget.

2011 augusztusában egy újabb vizsgálatnál a hatóság ismét a korábbi problémát állapította meg, ám az érintett tételek nem kerültek forgalomba. Ezt követően az üzem működését a Heves megyei kormányhivatal felfüggesztette, és intézkedési terv kidolgozását kérte. A végrehajtás után októberben megindulhatott az élelmiszer-előállítás.

Az élelmiszerbiztonsági szakemberek 2011. december 6-án újfent ellenőrzést tartottak a csányi üzemben. A mintákban Budapesten, a Nemzeti Referencia Laboratóriumban újból mikrobiológiai szennyezettséget mutattak ki, ezután rendelte el a hatóság az ásványvíz kivonását a kereskedelemből.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél