hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

Áfa-csökkentést szeretne a Húscéh

Egymillió disznó válik kámforrá a feketekereskedelemben

Az érdekvédelmi szervezet szerint az élelmiszer termékpályát stratégiai ágazatként kezelő átfogó kormányzati döntésekre lenne szükség a húsipar nehéz helyzetének megváltoztatásához – amelynek része lenne az élelmiszerek áfájának 10 százalékra történő csökkentése is –, és egyben azt is szeretné elérni, hogy beleegyezése nélkül ne kaphasson működési engedélyt egy üzem sem.

hirdetés

Ma Magyarországon a közgazdasági környezet bizonytalansága, a rövid távú kedvezőtlen irányú kilátások lehetetlenné teszik a hosszabb távú tervezést, és az átgondolt stratégia kialakítását a vállalkozások számára – áll a Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetségének (Húscéh) Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleményében. A magyar húsipar nehéz helyzetben van, miután a nagy áruházláncokon keresztül tudja csak az árujának nagy részét értékesíteni, ez pedig rendkívül korlátozott lehetőséget ad a fejlődéshez. A verseny következménye pedig a nyomott, alacsony árszint. Minden feldolgozó működésének legfontosabb költségtényezője a beszerzett alapanyag ára. A Magyarországon előállított sertések száma kevés, az eladási ár viszont magas. Az elmúlt tíz évben a sertésállomány folyamatos csökkenése figyelhető meg.
Az ártényező és a kínálat szűkössége miatt az ország behozatalra szorul. Tavaly sertésből 38 ezer tonnával haladta meg az import az exportunkat. A feketekereskedelemben becslések alapján évente mintegy egymillió sertés és egyéb hús eredetű termék „tűnik el”, azaz kerül forgalmazásra. Ez a rendkívül magas szám ellehetetleníti a legális vállalkozásokat. A feketekereskedelem elburjánzása főként a tőkehúsok piacán figyelhető meg. Ezen folyamatnak egyik fő oka a Magyarországon meglévő, a környező országokénál is magasabb áfa. Ennek jelenléte a gazdasági életben évente több milliárd Ft veszteséget jelent a költségvetésnek, a magas áfa ugyanis a feketekereskedelem melegágya – állapítja meg a Húscéh.
Ha a magyar élelmiszeripar versenyképes kíván maradni a piacon, akkor több hazai tenyésztésű sertésre lenne szükség úgy, hogy a sertés tenyésztéshez kapcsolódó támogatásoknak is hasonlóknak kellene lennie az uniós országokéval. Meg kellene teremteni a kedvező piaci környezetet. A piacnak nem globálisnak, hanem helyinek kellene lennie, mely azt jelentené, hogy a belpiacot a hazai húscégeknek kellene ellátniuk. A felügyeleti szervek a megfelelő és hathatós ellenőrzésekkel, szankciókkal, valamint a gazdaságpolitika az áfa-mérték 10 százalékra való csökkentésével tudnának legtöbbet tenni a gazdaság kifehérítéséért.
Az élelmiszerpiacunkat a többi EU-s országra jellemzően zárttá kellene tenni. Hazánkban is a hazai termékeket kellene védenünk. Az EU-s országok nagy részben ezt már tudatosan kialakítják, Magyarország még nem csatlakozott ehhez a törekvéshez. A húsipari cégek működésének alapvető feltételének kellene lennie a Húscéh-tagságnak. Fontos lenne elérni, hogy ne kaphasson működési engedélyt, ne vehessen részt pályázatokon egy cég az érdekvédelmi szervezet beleegyezése nélkül. A szervezett működést az informatikai háttér megteremtése és az adatszolgáltatás kötelezővé tétele jelentené a termékpálya összes résztvevője számára. Összefogásra van tehát szükség a piaci szereplők és az állami irányítás között a stratégia megfelelő meghatározása, a gazdaságirányítási, szabályozási, felügyeleti eszközök megválasztása és alkalmazása, valamint a támogatási politika működtetése tekintetében. De összefogásra van szükség a piaci szereplők között is mind vertikális, mind horizontális szinteken, mind az élelmiszerlánchoz kapcsolódó más ágazatokkal együttműködésben. Végül, de nem utolsósorban összefogásra van szükség a tudomány, az oktatás képviselői és a vállalkozások között a hatékony kutatás-fejlesztés és innováció működtetése érdekében. Az összefogásnak a magyar élelmiszergazdaság megújulását kell eredményeznie.
Az élelmiszeripar helyzetének felmérése és elemzése alapján kijelenthető: A kilábalás alapfeltétele, hogy a kormányzat az élelmiszer termékpályát – az élelmiszerlánc összes szereplőjét magában foglaló egységes politika keretében –  stratégiai ágazatként kezelje. A célok eléréséhez számtalan kormányzati intézkedésre van szükség, de legalább ennyire fontos, hogy az ágazat szereplői is – megfelelő szemléletváltás mellett – megtegyék a kilábaláshoz szükséges lépéseket vállalati, szakágazati és ágazati szinten.
 

(forrás: Agromonitor.hu )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés