A zöld gazdaság mint gyógyír
Mindenki a válságból kivezető utat keresi
A Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai kérdésekkel foglalkozó helyettes államtitkára elmondta: a mostani gazdasági válság nem csupán a szegényebb, felzárkózó országokat érintette, hanem a gazdagabbakat is, hiszen Amerikából, a legerősebb gazdaságból indult ki.

Mindenki megszenvedi a krízist – mondta Olajos Péter, aki szerint a legfontosabb kérdés most az, hogyan lehet e válságból kikerülni, és hogy lehet megelőzni, hogy az adott időközönként megismétlődjék.
A kormányok most szerte a világban ennek a módszerét keresik, de nincs olyan egységes recept, amely egy csapásra képes lenne megoldani a problémát, mindenkinek saját adottságainak megfelelően kell kihúznia magát a bajból – mondta a helyettes államtitkár.
Magyarország és egész Közép-Európa helyzete sajátos ugyan, de sok hasonlóságot is mutat Nyugat-Európáéval – tette hozzá Olajos Péter. Úgy vélte, hogy országunknak a GDP nagyobb százalékát kellene kutatásra, innovációra fordítania, hasonlóképpen a népesedéspolitika újragondolására is szükség van. Szerinte nem elhanyagolandó az iskoláztatás sem. Ezeken a területeken előre kell lépni, ha Magyarország és a közép-európai térség nem akar leszakadni a fejlettebb Európától – mondta.
Ebbe a gondolatmenetbe illesztette az energia- és zöldpolitika szempontjait is. Leszögezte: egyértelműen a zöld gazdaság fejlesztése jelenti annak az alapját, hogy megindulhassunk a gazdasági válságból való kilábalás és a fenntartható gazdasági fejlődés útján. A tisztségviselő szerint ezért az állami beavatkozás gyakorlatát össze kell kapcsolni a technológiai innováció iparfejlesztő, illetve kereskedelemélénkítő hatásaival.
Magyarországnak két jelentős problémával kell megbirkóznia, amelyre éppen a zöld gazdaság erősítése jelenthet gyógyírt – mondta Olajos Péter. Az egyik a régiós szinten is alacsonynak számító foglalkoztatottság, a másik pedig a klímaváltozás okozta problémák. Magyarországon nagyjából 200 ezer munkahelyet lehetne teremteni néhány év alatt a zöld gazdaság elindításával – mondta a helyettes államtitkár.
A zöld gazdaság iparágazatai közül szerinte a legnagyobb üzleti potenciállal az energiahatékonyság, a vízgazdálkodás, a közlekedés, illetve a megújuló energiaipar rendelkezik. Ezt szem előtt tartva kezdte el kialakítani a magyar kormány a hazai zöld gazdaság kiépítését, megerősítését célzó stratégiáját, amelynek középpontjában az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások célzottabb felhasználása és a fenntartható vidékfejlesztés áll – mondta Olajos Péter.





