hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

A Tesco tovább támogatja a magyar termékeket

Exportlehetőség magyar beszállítóknak

John Scouler előadásából kiderült, hogy több magyar termék fogyna, ha végre egyértelmű lenne, mi is az. (A cikk az Élelmiszer szaklap július-augusztusi számában jelent meg.)

hirdetés

John Scouler kereskedelmi igazgató a médiahíreszteléseket cáfolva hangsúlyozta, hogy a hipermarketlánc a magyar beszállítók egyik legnagyobb kereskedelmi partnere: több mint 800 hazai beszállítóval állnak kapcsolatban. Előadásában kiemelte, hogy a választék 80-85%-a hazai beszerzésű, sőt a saját márkás termékeinek majd kétharmada is magyar gyártású. A Tesco áruházak világszerte 21 milliárd forint értékben értékesítenek magyar termékeket, így például a környékbeli közép-európai ország Tesco áruházaiban csaknem százféle magyar termék kapható. Az új termékek és beszállítók felkutatását szolgálták és szolgálják az ország több pontján – eddig Debrecenben és Sopronban – megtartott beszállítói fórumok is, ahol a termelők bemutathatják termékeiket.
„Ezeknek a találkozóknak köszönhetően 52 terméket listáztunk be 15 helyi vállalkozótól a keleti régióban 2010 márciusa óta, hétről hétre növekvő forgalommal. A soproni fórumon részt vevők közül több mint húsz lehetséges partnerrel találkoztunk” – hangsúlyozta John Scouler. Újdonságként kiemelte, hogy a Tesco nemcsak a termékek belistázásával, azok marketingjével, hanem exportlehetőségek felkínálásával is segíti piachoz jutni a magyar beszállítókat. Természetesen nem mindegyiket, csak azokat, akik teljesíteni tudják a minőségi és mennyiségi elvárásokat. Ez ugyanakkor a versenyhelyzetet is tovább fokozza, hiszen a cseh, lengyel vagy angol kisvállalkozók előtt ugyanúgy nyitott az export lehetősége – például hazánkba.

Mi a magyar termék?

A kereskedelmi igazgató előadásában egy nemcsak a Tescót érintő problémára hívta fel a figyelmet. Jelenleg ugyanis több mint 40 különböző logó hirdeti a termékeken a magyar eredetet. Ez a kereskedőknek ugyanúgy probléma, mint a vásárlóknak – emelte ki John Scouler előadásában –, hiszen ha nincs egységes meghatározása annak, mi a magyar termék, nehéz különbséget tenni, így azt támogatni is igen problémás. Ennek kiküszöbölésére a Tesco kereskedelmi igazgatója arra kérte az érintetteket, hogy szülessen végre egységes kormányzati és civil meghatározás, közös álláspont arról, mi a magyar termék, s ezen túlmenően a meghatározást egyértelműen kommunikálják is a kereskedelem felé. Felvetette még, hogy a logók között is jó volna rendet tenni, azok használatát például auditálhatná egy független testület. A magyar termék ugyanis kelendő, a fogyasztók szeretik. A Magyar Hetek keretében 2009-ben 168 cikkelemmel 1,3 milliárdos forgalmat bonyolított le az üzletlánc, ezért idén nyárra – augusztus 18. és szeptember 2. között – ismét meghirdetik a magyar terméket népszerűsítő promóciót.

A Tesco a magyar termékek definíciójáról

A Magyar Köztársaság területén termesztett, feldolgozásra nem kerülő termék, továbbá a Magyar Köztársaság területén bejelentett élelmiszer-előállító telephelyen kizárólag vagy éves átlagos viszonylatban legalább 60%-ban hazai alapanyagból előállított feldolgozott termék, amelynek hazaitermék-eredetét az élelmiszer-forgalmazónak az élelmiszer-feldolgozó a termék szállításakor igazolja. Az ilyen termék csomagolásán az élelmiszer-feldolgozó a termék hazai eredetét feltünteti.




(forrás: Élelmiszer Szaklap )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[76102] galéria
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Örvendek a hírnek, mi is szeretnénk szűkebb régiónkban megjelenni a Tesco polcain, hogy az emberek megismerjék otthonuk ízét.
www.terra-pannonia.com
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés