hirdetés
2014. július. 25., péntek - Kristóf, Jakab.

A Reálnak kapóra jön az Erzsébet utalvány

Helyes döntésnek tartja Kujbus Tibor, a Világgazdaságnak adott interjújában a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója, hogy az állam a kezébe vette az utalványkibocsátást és hogy az Erzsébet-utalvány profitja magyar kézben marad. Az Arzenál kiválása miatti ellátási űr miatt két új nagykereskedést nyitó Reál hálózat felveszi a versenyt a Metro lánccal, amennyiben a hálózaton kívüli kereskedők, illetve a lakosság számára is megnyitja új raktáráruházait – igaz, a viszonteladóknál drágábban.

Az egyik alapító Arzenál Kft. kiválásával keletkezett ellátási űrt pótoljuk a most megnyitott két nagykereskedelmi áruházzal – mondta a Világgazdaságnak Kujbus Tibor a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. Budapesten 6500 négyzetméter az áruház, és ezer négyzetméternyi központi irodát hoztak létre, a pécsi, amely két városrész között van és kiválóan alkalmas a lakosság kiszolgálására is, 4500 négyzetméteres. Közel 200 millió forintos beruházás előzte meg az összesen közel egymilliárd forint értékű árukészlettel induló két C+C (cash and carry) raktáráruház nyitását. Mindkét épületbe hosszú távú bérleti szerződéssel és vételi opcióval költöztek be, és 2-3 éven belülmindkettőt megvásárolnák.

A hipermarketek árszintje alá menne

A Reál Hungária eddig nem nagykereskedett, mostantól viszont a két raktáráruház Pest megyében, valamint Fejér, Baranya, Tolna és Somogy megyében közvetlenül szállít a bolthálózatnak. Emellett a hálózaton kívüli kereskedők számára is megnyitjuk, akárcsak a Metro. Harmadsorban pedig a lakosság számára is nyitva lesz, bár számukra – kevesebb, mint 5 százalékkal – magasabb árat számol a kassza, mint a viszonteladóknak. Az új áruházakban a Reál azonban még ezzel együtt is a hipermarketek árszintje alá menne. A lakosság felé nyitást az is magyarázza, hogy az Arzenál kiválásával a Reál bolthálózata is szűkült: 630 Reál üzlet volt a kiválás előtt, és 540 maradt. A csoport tavalyi forgalma az Arzenál 15 százalékos részesedésével együtt megegyezett a 2010-es 360 milliárd forinttal volt, és az idei terv ennek megismétlése.

Jól jön Erzsébet

A Reál egyike azon hazai tulajdonban lévő kereskedelmi hálózatoknak, amelyekkel már szerződött a Nemzeti Üdülési Szolgálat az Erzsébet utalványok beváltására, így nem meglepő, hogy Kujbus "nagyon helyes döntésnek" tartja, hogy az állam a kezébe vette az utalványkibocsátást és hogy az Erzsébet-utalvány profitja magyar kézben marad. Szerinte ugyanis a magyar kereskedők húsz éven át versenyhátrányban voltak a multikkal szemben.

(forrás: hvg.hu )
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél