hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

A METRO a repülőnap nagykereskedelmi partnere

100 éves a magyar katonai repülés

A kecskeméti repülőnap az évek során az Európa 5 legnagyobb repülő bemutatóinak egyike lett, Közép-Európa legszínvonalasabb, leglátogatottabb légi parádéja rangját vívta ki magának. Az idei esemény fényét emeli, hogy a résztvevők programjaikkal köszöntik a 100 éves Magyar Katonai Repülés és az úgyszintén 100 éves Magyar Géprepülés jubileumát.

hirdetés

A METRO számára fontos, hogy hosszú távú jó kapcsolatot alakítson ki Kecskemét város intézményeivel, vállalkozóival, segítse sikeres működésüket. A cég már 2005 óta ápol jó üzleti kapcsolatot a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisával. A rendezvény egyben lehetőséget biztosít a METRO számára, hogy nemzetközi résztvevők, látogatók előtt mutassa be termékkínálatát, szolgáltatásait, hiszen eddig a meghívott 28 országból 20 nemzet már jelezte részvételi szándékát.

„Fontos számunkra, hogy áruházunkon kívül is megmutathassunk termékkínálatunkat, szakértelmünket, olyan környezetben ahol partnereinknek minden nap versenykörnyezetben kell bizonyítaniuk” – mondta Kullai István a METRO Kereskedelmi Kft. megbízott kecskeméti áruház-igazgatója.

A hasonló rendezvények/események szponzorációja, stratégiai kapcsolat kialakítása a szervezőkkel alapvető eleme a METRO működésének, hiszen ezen események ellátása termékekkel és az azokat kiegészítő szolgáltatásokkal a METRO alapkompetenciája.

(forrás: Élelmiszer Online )
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés