hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

A magyar élelmiszerek biztonságosak

Az élelmiszerek biztonságosan fogyaszthatók Magyarországon – hangzott el hétfőn a szakigazgatásért felelős hivatal sajtótájékoztatóján.
hirdetés

A tájékoztatón az élelmiszergazdaság operatív irányítását és az élelmiszer előállítással, mezőgazdasággal összefüggő ellenőrzéseket végző Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) tavalyi munkájáról számolt be Lukács László elnök.
Tavaly 1124 megbetegedéssel, 79, az élelmiszerbiztonság szempontjából gyanús eseményt észleltek. A vizsgálatok nyomán azonban kiderült, hogy 53 esetért volt „felelős” az élelmiszer. Emiatt 1035-en betegedtek meg, közülük 75-en kerültek kórházba. A legtöbb ételfertőzés, ételmérgezés volt. (2008-ban: 16 esemény kapcsán 1392-en betegedtek meg és 88-an kerültek kórházba.)
Elhangzott az is, hogy az EU tagországokban működő élelmiszerbiztonsági gyorsriasztásos  rendszer közvetítésével 97, hazánkat érintő bejelentés, és 39 tájékoztatás érkezett, ebből pedig 54 magas élelmiszerbiztonsági kockázatot rejtő, azonnali intézkedést igénylő riasztás volt.
Ilyen volt az amerikai és kanadai eredetű genetikailag módosított lenmag, a melaninnal szennyezett kínai tej és tejtermékek, ásványolajjal szennyezett étolaj, az Írországból importált sertésmájban dioxin esete.
Az élelmiszerbiztonság fenntartása érdekében rutineljárás keretében a hivatal munkatársai folyamatosan ellenőrzik a gyártókat és forgalmazókat. Tavaly több mint hetvenezer alkalommal keresték fel az őket. Nagy sajtónyilvánosság előtt végezték tavaly is a jelentősebb ünnepekhez és a nyári idegenforgalmi szezonhoz kötődő kiemelt ellenőrzéseket is. Az összegzésből kiderült, hogy 20 133 ellenőrzés során 1956 esetben észleltek szabálytalanságot, és mintegy 180 millió forint bírságot szabtak ki.
A borászati termékek vizsgálata is a hivatal egyik igazgatóságához tartozik, tavaly összesen 14 337 ital mintát vizsgáltunk meg. A megvizsgált borok közül 1304 esetben éltek kifogással, ami a minták valamivel több mint 9 százalékát érintette.
A szervezet mintegy 40 milliárd forintos költségvetéssel működik, amelyből 16 milliárd a támogatás, a többi saját bevétel.
 

 

(forrás: NOL )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés