hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

A kutyafuttától a Frakkig

Magyarország egyik legnagyobb állateledel gyártó és forgalmazó vállalata, a MARS Magyarország, tovább erősíti programjait a felelős állattartás területén – hangzott el kedden az „Állatok Világnapja” alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. A legutóbbi kutatások szerint Magyarországon tartott kb. 3 millió kutyából közel 1 milliót még mindig házőrző funkcióval, többnyire láncra verve tartanak. A kóbor kutyák szám százezres nagyságrendű, az utcán élő macskák még többen vannak. Az állatmenhelyi férőhelyek száma ennél jóval alacsonyabb, de a fő cél nem menedékhelyek számának növelése, hanem a figyelem felhívása a felelős állattartásra – mondta el az Élelmiszer Online kérdésére Dr. Temesváry Kriszta, a Felelős Állatbarátok Egyesületének elnöke.
hirdetés

Ács Tamás, a Mars Magyarország vezetője a következőket nyilatkozta: „Programunk elsődleges célja a felelős állattartási kultúra magyarországi tovább erősítése. Vállalatunk ugyan már hosszú évek óta vezető szerepet játszik ezen a területen, de a hazai állattartási körülmények további lépéseket igényelnek. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy kezdeményezésünkkel nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk e fontos társadalmi kérdésnek. A Szent István Egyetem Állatorvosi Karával, és a Felelős Állatbarátok Egyesületével karöltve azt szeretnénk elérni, hogy az ember-állat kapcsolat pozitív élettani hatásai mind több honfitársunk számára elérhetővé váljanak.”
A MARS Magyarország számos formában járul hozzá a felelős állattartás hazai térnyeréséhez. Szeptember végén, az Állatok Világnapja alkalmából nagy családi rendezvényt szerveznek a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának kertjében. A rendezvényen, amely elsősorban gyermekeknek és szüleiknek szól, interaktív módszerekkel mutatják be a felelős állattartás alapszabályait, és fontos tudnivalóit. Hasonló célokat szolgál a néhány év alatt rendkívül népszerűvé vált Kutyafutta is, ahol a gazdák kedvencükkel közösen futnak és tesznek egy apró lépést egészségük megőrzése érdekében. Végül meg kell említeni az idén tavasszal útjára indított Frakk programot, ami a kutyaharapások számának csökkentését tűzte ki célul. A vállalat szakmai fórumok szervezésével, a felelős állattartás legfontosabb és a magyar viszonyokat leginkább érintő témákkal ismerteti meg a hazai pedagógusokat, állatorvosokat, tenyésztőket és önkéntes/társadalmi szervezeteket.
A sajtótájékoztatón Prof. Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora, a következőket mondta: „A közvéleményt egyre inkább és joggal aggasztják egyes, a felelőtlen és szakszerűtlen állattartással kapcsolatos visszás jelenségek. Ilyenek régebben is előfordultak, csak ma a média útján sokkal szélesebb körben válnak ismertté. A MARS által támogatott programok a társadalmi tudat kedvező irányú fejlődését igyekeznek elősegíteni. Népszerű rendezvények keretében hívják fel a figyelmet arra, hogy aki egy állatot befogad, az életre szóló felelősséggel tartozik kedvence egészségi állapotáért, gondozásáért és megfelelő táplálásáért. Az állat nem olyan játékszer, ami használat után megunva eldobható vagy szélnek ereszthető. Mindezt tudjuk, mégis rengeteg elhagyott, gazdátlan állat kóborol étlen-szomjan, veszélyeztetve ezzel a többi állatot és az embereket. De amire talán kevesebben gondolnak, az a korlátlan szaporodás megelőzése: ezzel is csökkenthető a gazdátlan állatok száma”                                                                Dr. Temesváry Kriszta, a Felelős Állatbarátok Egyesületének elnöke bemutatta a FÁBE legújabb programjait. „A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a felelős állattartásra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A FÁBE-MARS együttműködésnek köszönhetően, közel 50 000 emberhez, köztük kisiskolásokhoz és óvodásokhoz juttattuk el a felelős állattartás gondolatait, főbb üzeneteit. Az állattartás, mint kutatási terület ösztönzésével és koordinálásával, valamint a tudományos eredmények publikálásával igyekszünk felhívni a szakma figyelmét a nemzetközi trendekre, valamint az új lehetőségre, amelyek eredményeképpen a hazai állattartás színvonala várhatóan emelkedésnek indul”

www.mars.com
www.mars.hu

elelmiszer.hu

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés