hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

A Kométa a húsipari cégek közül elsőként emelt fizetést

A Kométa ’99 Zrt. a húsipari vállalatok közül az elsők között ült tárgyalóasztalhoz a szakszervezettel és elsőként adott – a húsipart is jelentősen érintő gazdasági válság ellenére – béremelést munkavállalóinak.

hirdetés

A szakszervezettel már hónapok óta folytak a tárgyalások a béremelésekről, most sikerült a konkrét részletekben megegyeznie a két félnek. A vállalat 2010. 03. 01-jétől az ún. jelenléti prémiumot (vagy más néven mozgóbért) egységesen beépíti minden munkavállaló alapbérébe, melynek havi összege bruttó 3000 Ft/fő. Emellett a havi bruttó 120 000 forint alatti alapfizetéssel rendelkező munkavállalók alanyi jogon 4,5 %-os alapbér fejlesztésben részesülnek, míg a havi bruttó 120 000 és 160 000 forint közötti alapbérrel rendelkező munkavállalók 3,5 %-os alapbér emelést kapnak.

„A március elsejétől adott béremelésnek köszönhetően reméljük, minden munkatársunk elégedett lesz. Számunkra fontos, hogy minőségi termékeket állítsunk elő, ehhez pedig elengedhetetlen a jó szakemberek alkalmazása és megtartása. Vállalatunk, mint a régió egyik legnagyobb foglalkoztatója, felelősségének érzi, hogy munkavállalóinak hosszú távú megélhetést biztosítson” – ismertette Giacomo Pedranzini, a Kométa ’99 Zrt. ügyvezető igazgatója a vállalat álláspontját a béremelésekről.

„A mintegy 600 főt foglalkoztató kaposvári nagyvállalatnál a fizikai dolgozók átlagkeresete a béremelés után megközelíti a 130 ezer forintot. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetéhez tartozó 13 vállalat között feltehetően az élmezőnyben lehetnek a Kométa dolgozói az országos fizetési listát tekintve” – mondta Vida Kálmán, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének kaposvári vezetője. „A Kométa az első húsipari vállalat, mely aláírt megállapodással rendelkezik szakszervezetünkkel, reméljük, a többi vállalattal is sikerült mielőbb megegyeznünk” – tette hozzá a HDSZ kaposvári vezetője.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés