Szándéknyilatkozatot fogadtak el a szövetség alapítói
A Hungarikum Szövetség segíti a törvény megalkotását
Még néhány napig tart a társadalmi vita
Szándéknyilatkozatot fogadtak el a Hungarikum Szövetség megalapításáról az alapító cégek és szervezetek – jelentette be Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója.
Birinyi József, a parlament Hungarikum munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a szövetség segíti a Hungarikum törvény megalkotását. A törvénytervezet társadalmi vitája április 18-án zárul, a jogszabály-javaslat várhatóan ősszel kerül a parlament elé.
Az érdekvédelmi feladatokat is ellátó Hungarikum Szövetség alapító tagjai: a Budapesti Operettszínház, a Béres Gyógyszergyár Zrt., a Tokaji bor márkaképviselete, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a Herz Szalámigyár Zrt. és a Pick Szeged Zrt., a Magyar Kodály Társaság (Kodály-módszer), a Mathiász-örökség, a Neumann János Társaság, a Parlament Hungarikum Munkacsoportja, a Pető Intézet, a Puskás Örökség, a Törley Pezsgőpincészet, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra
és Zwack Unicum Nyrt.
Kerényi Miklós Gábor hangsúlyozta, hogy a „közfelkiáltással hungarikumnak” ítélt társaságok alapítják a szövetséget. Birinyi József ehhez hozzátette: nem minden hungarikum vesz részt a szövetség megalapításában, igaz, túl sok hungarikum sem lehet. A hungarikum fontosságáról úgy fogalmazott, hogy „azt a magyarsággal azonosítják”.
Birinyi József megfogalmazása szerint „ kiemelt értékek, hungarikumok alkotói, képviselői, letéteményesei és gondozói” hozzák létre a Hungarikum Szövetséget többek között azzal a
céllal, hogy a kiemelt magyar értékeket továbbfejlessze, népszerűsítése, piacra jutását elősegítse és erősítse az országmárkát.
Még az évezred elején, 2000-ben alakult egy Hungaricum Club, amelynek tagja volt többek között a Zwack Unicum, a Tokaj Kereskedőház, a Pick Szeged, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Halasi Csipke is, de annak feladata az uniós tagságra való felkészülés volt. Akkor a résztvevő cégek egy közös ajándékkosarat is összeállítottak a termékeikből.








