hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

A Coop és a Reál is elfogadja az Erzsébet-utalványt

Februártól már 20 ezer helyen lehet használni az új étkezési jegyet

Két áruházlánccal megkötött megállapodásnak köszönhetően már több mint 11 ezer, februártól pedig több mint 20 ezer helyen fogadják el az Erzsébet-utalványt. A munkáltatók januártól igényelhetik az új étkezési jegyeket.

hirdetés

cafeteriaMegállapodást kötött kedden Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) ügyvezető igazgatója Boros Péterrel, a Co-op Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatójával és Kujbus Tiborral, a Reál Hungária Zrt. ügyvezető igazgatójával, hogy a két áruházlánc elfogadja az Erzsébet-utalványokat. Ennek köszönhetően az utalványokkal 11 610 helyen lehet vásárolni, ezek közül 1360 melegétkeztetést nyújtó étterem. A NÜSZ tervei szerint február elejére 20 ezer fölé nő az elfogadóhelyek száma.

Az ügyvezető igazgató a megállapodás kapcsán elmondta, hogy a kormány kettéválasztotta a béren kívüli juttatások körét gazdaságfejlesztésiekre és szociális célúakra.

Az elsőnek az eszköze a Széchenyi pihenőkártya (SZÉP), a másodiké az Erzsébet-utalvány. Ennek megfelelően 2013 januárjától a SZÉP kártya csak melegétkezésre, az Erzsébet-utalvány pedig csak hidegétkezésre használható. A jövő évben ideiglenesen hideg- és melegétkezésre is felhasználható az Erzsébet-utalvány.

Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a munkáltatók a NÜSZ internetes felületén január elejétől igényelhetik az Erzsébet-utalványt, és amelyek ezt a hó elején megteszik, azok február elején az alkalmazottak januári járandóságának kifizetésekor már az új étkezési jegyeket adhatják nekik. Azt is elmondta, eddig 2500 munkáltatóval kötöttek előszerződést. Így várhatóan legalább 400 ezer alkalmazott juthat februárig Erzsébet-utalványhoz.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint a velük kapcsolatba kerülő elfogadóhelyek 3–6, a munkáltatók 2 százalék jutalékot fizetnek a használat után. A társaság pénzügyi eredményét transzparens módon szociális üdültetésre és étkeztetésre költik majd el.

Az Erzsébet-program januártól indul. Ennek keretében szociális üdültetésre és szociális alapú gyermekétkeztetésre lesz lehetőség. A finanszírozást az Erzsébet-utalványt forgalmazó NÜSZ üzleti eredményéből oldják majd meg, de nem üdülési csekk formájában kapják a juttatást a szociálisan rászorultak, hanem üdülési, illetve étkezési lehetőség formájában.

A tervek szerint nemcsak papíralapú, hanem elektronikus rendszerű Erzsébet-utalvány is lesz. A jegy havonta 5000 forintig minősül béren kívüli juttatásnak. A papíralapú utalványokat a Pénzjegynyomda készíti. Az elektronikus utalvány pedig hasonlóan működik majd, mint egy bankkártya, az elfogadóhelyi terminálon – a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen – kell leolvasni és azon keresztül ellenőrizhető a rendelkezésre álló összeg.

Az adótörvény-módosítások alapján januártól étkezésre szánt kedvezményes adózású béren kívüli juttatást három formában nyújthatnak a cégek. A SZÉP kártyán, az Erzsébet-utalványon keresztül, illetve az üzemi étkezdével rendelkező vállalkozások támogathatják az üzemi étkezdést is.


hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés