2010. július. 30., péntek - Judit, Xénia.

A Coop-csoport pénzügyi vizekre hajózott

Amint arról az Élelmiszer szaklap már korábban beszámolt, a Coop-csoport pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozást alapított Coop Hitel Zrt. néven – mondta el az MTI-nek Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Murányi László közölte: a pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozást a Coop-csoport azért hozta létre, hogy működtetésével segítse a csoport pénzügyi finanszírozását, egyúttal a törzsvásárlói kártyaprogramot is országos lefedettségűvé kívánják tenni a Coop üzletekben. Erre a programra építve pedig a későbbiekben hitelkártya-szolgáltatást is szeretnének nyújtani a törzsvásárlóinak.
A társaság alaptőkéje mintegy 500 millió forint, ám már elvi döntés született arról, hogy az idei év végéig mintegy egymilliárd forintra emelik a Coop Hitel Zrt. alaptőkéjét. Három-négy év múlva pedig úgy számolnak, hogy a társaság alaptőkéje meghaladja majd a kétmilliárd forintot, ami már banki tevékenységre is feljogosíthatja majd a Coop Hitel Zrt.-t.

 

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (0 db)

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!

Munkámnak köszönhetően a napokban sikerült közelebbről is megvizsgálnom az elektronikus polccímkék működését, illetve azok címkézési lehetőségeit is.

Valószínűleg nem sajnálta a pénzt legújabb szpotjára a lett sörmárka, az Aldaris.

Kukorica a sörben, furcsa licensz-sörök, vagy nem is sörök?

Nemrég adtunk hírt a 2010. május 15-től életbe lépett új kistermelői rendelet legfontosabb részleteiről. Most újra visszatérünk a témára..

3D city Graph-X fesztiválon négy magyar művészcsapat és Christiane Jessen-Richardsen, a művészeti ág egyik legnagyobb alakja készített háromdimenziós aszfaltfestményeket, melyet a Sport Tuning támogatott.