hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

6 053 539 forint gyűlt már össze

Tegyünk Együtt a Gyermekekért program helyzetjelentés

A társadalmi célú támogató program immár 9 éve segíti anyagilag a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. Az idei „Tegyünk együtt a gyermekekért” program alapján a Danone Kft.  a meghirdetett időszakban értékesített Könnyű és Finom termékek árából 1 forintot ajánl fel az Oktatási Centrumot építtető Leukémiás és Daganatos Gyerekekért Országos Szövetség számára.

hirdetés

Az Országos Szövetség a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért által felépítendő Oktatási Centrum várhatóan 2 éven belül készül majd el, mintegy 150-200 millió forintos ráfordítással. Az új létesítmény egy turnusban 25-30 daganatos beteg kisgyermek és családja számára nyújt majd lelki gondozást és terápiát, mindemellett pedig egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti gyermekonkológus szakember, terapeuta, valamint nővérképzést is folytat majd. Az Oktatási Centrum felépítése teljes egészében a civil és a vállalati szféra összefogásával valósul meg, amelyet jól mutat a Danone Kft. idei támogatása is.  Az itt folyó szakmai munka révén, az új létesítmény a Magyarországon daganatos betegségekkel kezelt vagy utókezelt mintegy 2000 gyermekek egészséges társaik közé történő visszailleszkedését, valamint egészséges klinikai és otthoni táplálkozását segíti majd.
A 12. éve működő „Tegyünk együtt a Gyermekekért” program keretében, a Danone Kft. immár 9 éve és eddig több mint 227 millió forinttal támogatta, a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját valamint az egészséges klinikai táplálkozásukat segítő kezdeményezéseket.
A támogatásból az onkológiai és rehabilitációs központok a korábbi években életmentő orvosi eszközöket és berendezéseket vásároltak meg, 3 évvel ezelőtt a Danone Kft. kezdeményezésére azonban útnak indítottak egy átfogó Klinikai Táplálkozási Programot, amelyhez mind a 9 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ csatlakozott.

(forrás: Élelmiszer Online )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
tegy
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Dizájn shop

hirdetés

Élelmiszer-FMCG Hírlevél

Élelmiszer-FMCG hírek első kézből

  • napi friss hírek, érdekességek
  • kutatások, elemzések
  • exkluzív riportok
  • szakmai konferenciák
  • képzések, tréningek
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ne maradjon le a legfontosabb szakmai hírekről!
Élelmiszer-FMCG hírlevél
hirdetés
hirdetés
hirdetés